magyar
   

2008. évi archívum 

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Betlehem 2008 pályázat

Budakeszi Város Német Önkormányzatának tagjai fontosnak tartják, hogy visszahozzák a betlehem készítés szokását, hogy a "betlehemi gondolat által vezérelt munkákkal és látvánnyal" az adventet még bensőségesebbé tegye.

A "Betlehem 2008" pályázatra beküldött munkák Budakeszi Fő utcáján az ablakokban láthatóak 2008 november 30-tól 2009 január 6-ig.

Gyönyörű és megható látvány este, a kivilágított betlehemeket látni az ablakokban. Érdemes egy kis sétát téve megcsodálni a gyerekek munkáit. Azok a betlehemek, amelyeket nem tudtunk elhelyezni az ablakokban, azok az Erkel Ferenc Művelődési Központ Mini Galériájában lesznek kiállítva 2008 decemberében.

A Betlehem 2008 pályázat díjazása letölthető itt (word formátumban)

 

KÖZMEGHALLGATÁS

Budakeszi Város Német Önkormányzat Képviselı-testülete a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 30/I. § alapján közmeghallgatást tart.

A közmeghallgatás ideje:  2008. december 3. (szerda) 18.00 óra

A közmeghallgatás helye: Erkel Ferenc Művelődési Központ  (2092 Budakeszi, Fő u. 108.)    Részletek

 

Német Kalendárium

Megjelent a Német Kalendárium 2009 (Deutscher Kalender 2009), amelyet a következő megrendelővel lehet megvenni - letölthető itt

Készülődés a Márton Napra

A Széchenyi Általános Iskola német kéttannyelvű osztálya készül a Márton Napra

 

Új honlap

Új honlappal gazdagodott a magyarországi németség, az Ungarndeutsche Bibliothek, azaz a Magyarországi Németek Könyvtára elindította új honlapját, és ezzel megkezdi hosszú távú modernizációs terveinek megvalósítását is. A Magyarországi Németek Házában (HdU) található könyvtár megkezdte azt a modernizációs folyamatot, amit több éve kitűzött maga elé. A terv, hogy a meglévő és folyamatosan bővülő könyvállományt digitális katalógusba szerkessze és minden érdeklődő számára elérhetővé tegye az Interneten. A majdani rendszerben megtekinthetik az olvasók, a teljes gyűjtemény listáját, és könnyedén eligazodhatnak benne szerzők, műfajok, kiadás és számtalan egyéb kategória szerint. A honlap címe: www.bibliothek.hu/hu

Tanévnyitó a Széchenyi Ált. Iskolában

Szeptember elsején a tanévnyitóval elkezdődött a 2008-2009-es tanév az általános iskolában. Az új tanévben három németes osztály indult: megvalósult a kéttannyelvű képzés, emellett német nemzetiségi és egy harmadik németes osztály is elindult. A Német Önkormányzat minden németül tanuló kisdiáknak egy kis ajándékkal kedveskedett az első napon.

 

 

 

 

Tájékoztató a kéttannyelvű oktatásról

Tájékoztató a szülők részére

Német nyelvű nyári tábor 2008

A Methodikzentrum Német-Magyar Képző és Kulturális Központ 8. alkalommal rendezte meg a németnyelvű nyári tábort. A tábort a Magyarországi Kisebbségi Közalapítvány támogatta. Budakeszi Város Német Önkormányzata 10 tanulónak a táborozását fedezte jutalomból. A diákok egész éves munkájukért, vagy extra teljesítményekért  mint a szavaló versenyen elért eredmény kapták a jutalmat. Kóthyné Herczeg Mária az MZ igazgatója szervezte a tábort, a tartalmi és gyakorlati munkában segítségére voltak pedagógus kollégái Michael Stürmer iskola igazgató Bajorországból, Kóthy Eszter német nemzetiségi tanító. A tábort hagyományosan augusztus 2. hetében 10-15-ig Esztergomban tartották. A résztvevők Budakesziről, Ceglédbercelről, Dunabogdányról, Jánossomorjáról, Paksról, Budapestről érkező 7-14 éves németül tanuló gyerekek voltak. Ebben az évben többségében voltak a 12-13 évesek, de a kisebbek is nagyon jól érezték magukat. A táborról közelebbi információ itt található.  Képek az idei táborról:

 

--------------------------------------------------------------------------------

Családi Nap 2008

Képek az eseményről

-------------------------------------------------------------------------------------------------

BUGANA 2008

Június 6-8. között került megrendezésre az első Német Gasztronómia és Gazdasági Napok Budakeszin. A rendezvénysorozatnak három kiemelt témája volt: gasztronómia, kultúra és gazdaság A programsorozat gasztronómiai részében számos vendéglő, kávézó, söröző illetve cukrászda kínálta sváb kulináris különlegességeit a látogatóknak. Nem csupán a vendéglőkben, hanem a városi park egész területén felállított sátrakban finomságokkal várták az érdeklődőket. A kulturális rendezvénysorozatnak a Főtéren elhelyezett színpad adott teret. Itt magyarországi német, osztrák valamint magyar táncelőadásokat, koncerteket láthattak a látogatók. Az apróbb nézőket, játszó, barkácsoló lehetőségek, ugróvárak, gyermek körhinták fogadták.

A Tarkabarka Óvoda vezető óvónőjének az Európa Társaság (BET) még június 30-án átadta az Lich-i sörből származó összeget: 192 275Ft-t.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

2008. évi programok

A Budakeszi Német Önkormányzat

 szeretettel meghívja Önt és családját

 az Erkel Ferenc Művelődési Központba

(2092 Budakeszi, Fő u. 128.)

2008 december 17.-én 18 órára

a Német Karácsonyra

melynek alkalmából láthatóak lesznek: 

a "Betlehem 2008"

pályázatra beküldött pályaművek egy része. 

A nyertes pályaművek díjazása és 

német karácsonyi műsor

amelyen

a német nemzetiségi egyesületek tagjai,

a Széchenyi István Általános Iskola tanulói,

a Tarkabarka/Kunterbunt Óvoda óvodásai

 szerepelnek. 

( a belépés díjtalan)

 

A karácsonyi műsor énekei megtekinthetők itt.

Karácsonyi Köszöntők (németül)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Haydn Festspiele Eisenstadt

 

 Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa, Jánossomorja Önkormányzata és

Jánossomorja Német Kisebbségi Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját a 

XII. Magyarországi Német Egyházzene Ünnepére 

Időpont: 2008. szeptember 06. (szombat) 15 óra 

Utána:  német nyelvű Szentmise

Közreműködik a nemzetiségi kórusok és a

Jánossomorjai Fúvószenekar 

Helyszín:              Szent Péter Apostol templom

                             (Jánossomorja,Rákóczi u. 49)

 Fellépő kórusok:

"Heideröslein" Német N.Népdalkör,Mosonmagyarovár

"Morgenstern" Német N.Énekker, Hegyeshalom

"Alpensänger"  Kórus, Kőszeg

"Lindenblüten" Kórus, Máriakálnok

Solymári N.N. Asszonykórus

"Királyi Kórus", Szepetnek

Német Nemzetiségi Kórus, Kőszegfalva

"Heimatklänge"  N.N. Kórus, Győr

Budakeszi N.N. Asszonykórus

N.N. Vegyeskórus,, Pilisszentiván

N.N. Vegyeskórus, Taksony

N.N. Vegyeskórus, Pilisvörösvár

Adományaikat tisztelettel megköszönjük!

Támogatók:

Magyar Országgyűlés emberi jogi,  kisebbségi 

és  vallásügyi  Bizottsága

Magyarországi  Nemzeti  és  Etnikai  Kisebbségekért Közalapítvány

Magyarországi  Németek  Országos  Önkormányzata

Jánossomorja Önkormányzata

Jánossomorja Német  Kisebbségi  Önkormányzat

Landesrat

------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Szeptember 06.  szombat 15. 30  

Fúvószenekari találkozó és bál a művelődési házban Dunaharasztiban

 Az ünnepélyes megnyitót követően bemutatkozik az

Újhartyáni Fúvószenekar, a

Taksonyi Sváb Hagyományőrző Egyesület Fúvószenekara, a

 Heimatklang Zenekar Taksonyból, a

Haraster Dorfmusik,  a

Dicke Schwäne zenekar Perbál és a

 Kaltenecker Zenekar , Csepel

 Meglepetésként fellép a Pils Big Bend a pilisvörösvári zeneiskola gyerekzenekara

Szeretettel vár mindenkit a rendezőség: Heimatland Harast Alapítvány

2330 Dunaharszti, Zöldfa u. 39.

E-mail: heimatlandharast@svabhaz.hu

Tel: 06/70-451-9008

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Magyarországi Nemzeti és Etnikai

Kisebbségekért Közalapítvány

 MEGHÍVÓ

 A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kultúregyesület

szeretettel meghívja Önöket

2008. szeptember 13-án és 14-én a

 

Ceglédberceli Nemzetiségi Napok

 programjaira.

A rendezvény helyszíne:

Dózsa György Művelődési Ház

2737 Ceglédbercel Pesti út 96.

 

2008. szeptember 13. (szombat)

  14:30 - 14:45       Akkordeonmusik ? Harmonikazene a Művelődési Ház előtt

Közreműködik: Schmidt Zoltán.

 15:00 - 18:00       Jugend voran ? A gyermektánccsoportok kulturális műsora a Művelődési Házban

Közreműködnek: a ceglédberceli Napsugár Óvoda és Eötvös József Általános Iskola tánccsoportjai, valamint a pesterzsébeti József Attila Általános Iskola tánccsoportja.

 

Vergnügen mit Tanz ? A felnőtt kultúrcsoportok műsora a Művelődési Házban

Közreműködik: a Ceglédberceli Művelődési Ház Énekkara, Schmidt Zoltán, a Pesterzsébeti Német Hagyományőrző Táncegyüttes, a dunaharaszti "Vidám Svábok? tánccsoport, a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes, valamint a Ceglédberceli Hagyományőrző Örömcsapat.

 

20:00 - 04:00       Svábbál a palotabozsoki Schütz Zenekarral a Művelődési Házban

Kultúrműsor: MEGLEPETÉSVENDÉG!

  

2008. szeptember 14. (vasárnap)

 

16:00 - 18:00       Vivát Bercel! ? Fúvószenei délután a Művelődési Ház előtt

Közreműködik: a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Fúvószenekar és az újhartyáni "Lila Akác? Nyugdíjasklub.

  

A rendezvény fő támogatói:

 

Ceglédbercel Község Önkormányzata

Magyarországi Nemzeti és Etnikai

Kisebbségekért Közalapítvány

  

A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kultúregyesület

szeretettel meghívja Önöket a

 Ceglédberceli Nemzetiségi Napok programjaira!

 Idén második alkalommal kerül megrendezésre 2008. szeptember 13-án és 14-én a "Ceglédberceli Nemzetiségi Napok? rendezvény a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kultúregyesület szervezésében.

A programok szeptember 13-án, szombaton délután 15 órától a hagyományos kultúrműsorral kezdődnek, mely idén is a legkisebbek ? az óvodások és iskolások ? táncaival kezdődik, vendégként a pesterzsébeti József Attila Általános Iskola tánccsoportja mutatkozik be. A Művelődési Ház Énekkarának német dalcsokra után Schmidt Zoltán harmonika-előadása következik, majd a felnőtt kultúrcsoportok: Dunaharaszti, Pesterzsébet, Pilisvörösvár és Ceglédbercel tánccsoportjai lépnek fel.

 

SVÁBBÁL A PALOTABOZSOKI SCHÜTZ ZENEKARRAL

Az este folyamán, a 20 órától kezdődő svábbálon a "Magyarországi Német Kultúráért" díjjal kitüntetett palotabozsoki "Schütz Zenekar? játszik majd. A hattagú zenekar több alkalommal szerepelt a budapesti és bajai nemzetközi svábbálokon, Speyer, Backnang és Lichtenau (Németország) városok hagyományőrző báljaiban rendszeresen fellépnek, és főleg a Dunántúl német nemzetiségi rendezvényein (Mór, Villány, Györköny) játszanak. Idén első alkalommal zenélnek ceglédberceli svábbálban. Repertoárjukban a hagyományos fúvószenétől a német tánczenéig, a "rock and roll?-tól az örökzöldekig és a diszkó-slágerekig minden megtalálható. A bál alkalmával egyedülálló MEGLEPETÉSMŰSOR lesz látható. A svábbálra jegyek csak elővételben és korlátozott számban kaphatók 1500 Ft-ért a Művelődési Ház könyvtárában.

Szeptember 14-én, vasárnap délután 16 órakor kezdődő "Vivát Bercel!? fúvószenei délutánon a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Fúvószenekar műsorát hallgathatják meg az érdeklődők. Vendégként az újhartyáni "Lila Akác Nyugdíjasklub? Lauter Antal vezetésével sváb énekeket és táncokat ad elő.

 

A svábbál kivételével minden rendezvény látogatása ingyenes!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Néha úgy elfogytunk, hogy magunk sem találtuk magunkat.

Néha a magyar is idegen volt,

Néha az idegenből lett a legjobb magyar?   (Babits Mihály)

 

M e g h í v ó

 

A Nagymarosi Dunai Svábok Közössége szeretettel meghívja Önt és kedves családját

2008, szeptember 13-án (szombat) 14-órakor

kezdődő

negyedik alkalommal rendezendő hagyományőrző nemzetiségi programjára.

Helyszín : Duna-part,-  Kőszínpad.

Program: 14: Nosztalgia utazás Bethlen Gábor omnibuszával, zenés, táncos felvonulás kíséretében.

Közreműködik: Dunakanyar Fúvósegyüttes

14: Sétahajózási lehetőség.

15-16: ünnepélyes megnyitó: köszöntőt mond Ritter Imre az ÉMNÖSZ elnöke, a Pest megyei Német Önkormányzat és az ÉMNÖSZ elnöke.

Közreműködik: Szendehelyi Hagyományőrző Vegyeskórus.

16: Die Blumenn táncegyüttes előadása a nagymarosi nyugdíjasklub tagjainak közreműködésével.

16:30:Ceglédberceli Német Nemzetiségi Ifjúsági tánccsoport előadása.

17: Kecskédi Néptánc Egyesület előadása.

17,30: Wilden Rosen táncegyüttes programja, Zebegény

A jó hangulatról a Mányi Sramli zenekar ,és mi a résztvevők gondoskodunk.

17,50: Marus táncegyüttes Kismaros

Minden kedves vendégünket sváb ételek kínálata ,hagyományok bemutatása, játékos vetélkedők, a helyszínen mustpréselés, és kézműves vásározók várják.

Hozza magával családtagjait, barátait és jókedvét!

Feiern sie mit uns!

További információ:  Ivor Andrásné szervezőnél

                                     06 20 414-0712

---------------------------------------------------------------------------------------

MEGHÍVÓ

 

A Fővárosi és a Pest Megyei Német Önkormányzat szeretettel meghívják

 

a Budapesti Németek Európa-napjára,

és a budapesti és Észak-magyarországi Régió német

nemzetiségi iskoláinak ünnepélyes tanévnyitójára.

 

Tanévnyitó:

Kerner Anna, vezető főtanácsos, Oktatási és Kulturális Minisztérium

 

Vendégeink:

Dorothea Janetzke - Wenzel nagykövet asszony,

Heinek Ottó elnök, MNOÖ

 

A kulturális műsort Budapest és Pest megye

Kulturális csoportjainak programjából állítottuk össze.

 

Itt adjuk át "Az év német pedagógusa" kitüntetést.

 

Helyszín: Duna Palota, Színházterem

Budapest, V .k. Zrínyi u. 5.

 Időpont: 2008. szeptember 21. vasárnap 15. 30 óra.

 

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

                         Bajtainé Mayer Éva                       Ritter Imre

                                 elnök                                     elnök

-------------------------------------------------------------------------------------

A 25 éves MAGYARORSZÁGI NÉMET SZÍNHÁZ

2008 SZEPTEMBERI MŰSORa

 

Die Aufführungen (außer Kinderstücke) werden simultan ins Ungarische übersetzt.

Dolmetschergeräte können für 300 Ft an der Kasse entliehen werden.

 

A  felnőtteknek szóló előadások magyar szinkronnal is!

Tolmácsgépek az előadás kezdete előtt negyed órával 300 Ft-os áron a kasszánál igényelhetők!

 

hétfő

szept. 22.

17.00

Don Quijote

zenés tragikomédia

Nyilvános főpróba

MAGYAR SZINKRONNAL!

DBU, SZEKSZÁRD

kedd

szept. 23.

19.00

Don Quijote

zenés tragikomédia

PREMIER

MAGYAR SZINKRONNAL!

DBU, SZEKSZÁRD

szerda

szept. 24.

17.00

Don Quijote

zenés tragikomédia

MAGYAR SZINKRONNAL!

DBU, SZEKSZÁRD

szerda

szept. 24.

20.00

Molnár Ferenc:

Az ördög

NYILVÁNOS FŐPRÓBA

színmű

Kulturhaus, GMÜND

csütörtök

szept. 25.

20.00

Molnár Ferenc:

Az ördög

PREMIER

színmű

Kulturhaus, GMÜND

péntek

szept. 26.

15.00

20.00

Molnár Ferenc:

Az ördög

színmű

Kulturhaus, GMÜND

péntek

szept. 26.

17.00

Napút

Vorlesung

DBU, SZEKSZÁRD

szombat

szept. 27.

20.00

Molnár Ferenc:

Az ördög

színmű

Kulturhaus, GMÜND

kedd

szept. 30.

18.00

Don Quijote

zenés tragikomédia

MAGYAR SZINKRONNAL!

DBU, SZEKSZÁRD

 

A 2008/2009-es jubileumi évad első bemutatója:

 

Don Quijote

 

Színházunk továbbra is szeretettel várja Önöket!

 

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

 

DEUTSCHE BÜHNE UNGARN; HU-7100 SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 4.

Tel.: 0036-74-316-533   Fax: 0036-74-316-725; e-mail: dbu@vnet.hu; web:www.dbu.hu

 

 
 
Minden jog fenntartva BVNÖ 2009        design, hosting: Budakesziweb